Nekem világ életemben az volt a problémám, hogy nem tudok elég motivált maradni a céljaim elérésben. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy hol rontom el a dolgokat, ha nem sikerül célba érnem és mi az plusz dolog akkor, amikor gond nélkül végig sétálok a kijelölt úton. Nem tudok elvonatkoztatni ebben az esetben sem a tudományos megközelítéstől így utána néztem, hogy van-e annak valamilyen tudományos alapja, hogyan lehet a viselkedésünkön végérvényesen változtatni. Na jó bevallom, nem csak hobbiból, hanem a munkám miatt is muszáj volt kutatómunkára adni a fejemet, de ez csak öröm, mert kellemest a hasznossal :). Szóval adott egy modell, amely leírja, ahhoz hogy a viselkedésünk megváltozzon, három dolognak kell teljesülni: legyen meg a képességünk, ismeretünk hozzá, legyen rá lehetőségünk akár anyagi, akár fizikai értelemben és természetesen legyen meg a kellő motiváció.

Mondok egy példát: tegyük fel, hogy szeretnék elkezdeni rendszeresen futni, ehhez kell két láb (de tisztelve és ismerve több paralimpikont ez az elmélet is megdőlt)  és tudnom kell, hogyan kell futni (lehetőleg jól futni és ésszel). Ez a pipa. Kell hozzá egy futócipő, esetleg futóruha, amelyek megvásárlásához kell pénz. Az sem árt ha van hol futni, ha nem ragaszkodunk speciális futópályához, akkor azt hiszem ez a feltétel mindenhol adott. Meg legyen jó idő és persze legyen rá idő, az előbbibe nem nagyon lehet beleszólni, az utóbbiba már inkább, mert heti 150perc mozgásra szánt időt, csak nagyon speciális esetben nem lehet kiszorítani a mindennapokból. És akkor jön a kemény dió, a motiváltság. Miért is kellene nekem elkezdenem futni, kérdezem én. Hogy vékonyabb legyek, hogy egészségesebb legyek, hogy gyorsabb legyek, esetleg új emberekkel találkozhatok, egy közösség részévé válhatok, új kihívások lesznek az életemben, esetleg még több energiám lesz és még több hasznos időt tudok szánni az életem további fontos részeire? Nos igen, ezek mind mind nagyon jól hangzanak, de valahogy az adott pillanatban, amikor választani kell egy hosszú munkanap után a kanapé és a futócipő között, nem biztos, hogy ezek a az érvek akkor nagyon meggyőzőek tudnának lenni. A futás esetében engem biztosan nem győznek meg, mert a futás nem az én sportom, inkább kényszernek érzem, mint örömnek. Azok a sportok, amelyek igazán örömmel töltenek el, azok esetében mantrákra sincs szükségem (na jó, sokkal ritkábban), mert a számomra megfelelő sportok önmagukban a nagybetűs motivációk. Ezért nagyon fontos, hogy mindenki azt a sportot találja meg, amelyhez minden lehetősége adott és még kedve is van hozzá, a változás pedig magától jönni fog, izzadva és boldogan :)

Ha mégis rossz napunk lenne, jó ha van velünk valaki, aki hajt,aki nem hagyja, hogy feladjuk. Lehetőleg ezt a személyt ne lehessen megvesztegetni, mert akkor ő sem segít sokat :) Az is jó, ha sikerélmények hamar ránk találnak, így érdemesebb rövid távú célokat kitűzni és könnyen megvalósítható fogadalmakat tenni, mert úgy is annyi jó dologra várni kell az életben.

Én, mint virtuális pompom lány pedig itt vagyok és szurkolok, és miközben haladunk az úton, ne felejtsük el, hogy ezt mind magunkért tesszük, hogy jobbak legyünk a mostani önmagunknál.

Már feltéve ha ez lehetséges :)

Üdv:E

Képek forrása: BuzzFeed, theBERRY