Egészség és stílus bársonytalpakon

Purring of Style

Purring of Style

Pakolj a strandra

2016. június 30. - pstyle

Végre megérkezett a nyár és ha az iroda helyett valamilyen víz közelében lehet eltölteni ezeket a csodás napokat, az igazi főnyeremény. De egy felkészült, trendi nő mit pakoljon és mibe, ha parton tölti az egész napját.

Táska:

Első lépésként találjuk meg a tökéletes táskát, amibe minden belefér. Nekem a szalmatáska a kedvencem, de nagyméretű textil strandtáska sem rossz választás.

taska.jpg

 

Pléd, törölköző:

Fontos, hogy legyen egy nagy pléd, amin el lehet nyúlni és pihenni két fürdőzés között. Plédenként maximum 2 emberrel számolok, mert néha így is hering parti van a strandon, de ha már sikerült kiharcolni a helyet, a pléden ne kellejen már lökdösődni. Törülközőből legalább kerttő legyen, mert az egyiket mindig sikerül összekoszolni :)

torulkozo.jpg 

 Fényvédelem:

Egy trendi csaj vigyáz a bőrére és okosan napozik, ezért biztosan kell egy jó kalap, egy napszemüveg és bőrtípusnak megfelelő faktorszámú naptej. Én fehér vagyok mint a ritka holló, úgyhogy 50faktorssal kenem magamat, így a barnulás lehet, hogy tovább tart, de az egészségemet nem éri meg kockáztatni. És a leégés baromira fáj, szóval csak ésszel. Illetve 11:00-14:00 között a tűző nappal csak óvatosan, lehetőleg az árnyékban ejtőzzünk és olvassunk :)

fenyvedelem.jpg

 

Olvasnivaló:

A strand a legjobb lehetőség, hogy kiolvassuk az összes létező divatmagazint, az egész évben tartogatott romantikus regényeket, és százával fejtsük a keresztrejtvényeket :)

olvasnivalo.jpg

 

Sport kellékek, vízi járművek:

Ha aktívan szeretnénk eltölteni az időt a vízben, vagy a vízparton, akkor érdemes strandlabdát, frizbit, tollast bepakolni. Ha pedig csak úgy lebegnék, akkor jól jön egy matrac, vagy egy nagyobb úszógumi és minél viccesebb, annál jobb :D

matrac.jpg

Fürdőruha:

Nos a fürdőruha nem éppen a kedvenc ruhadarabom, de ahhoz, hogy strandoljunk, sajnos elkerülhetetlen. Nekem most a feketék tetszenek a legjobban. Oldalakat lehetne írni, hogy kinek, melyik, milyen fürdőruha áll jól, de egy csinos kis feketével, mint ahogy egy buliban, úgy a strandon sem lőhetünk mellé.

furdoruha.jpg

Vízparti outfit:

A fürdőruhán túl fontos, hogy legyen valami amit magunkra kaphatunk, ha elmegyünk enni, vagy inni,  esetleg egyenesen a strandról érkezünk az esti buliba, legyen az egy könnyed maxiruha, vagy egy stílusos kaftán.

outfit.jpg

 

Evés,ivás:

Na igen, mit ér a strand egy jó lángos nélkül, de azért csak óvatosan, mert hipp-hopp bele lehet vinni egyetlen étkezéssel az egész napi kalóriaszükségletünket. Így ha tehetjük, együnk inkább több gyümölcsöt és persze igyunk rengeteg folyadékot, lehetőleg vizet. Ha pedig mégsem bírunk ellenállni a lángosnak, akkor egészségünkre és majd holnap ledolgozzuk :)

kaja.jpg

Mindenkinek csodás pihenést és nyaralást!

Puszi

E.

Képek forrása: Pinterest

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

A stílusom én vagyok

Mindig arra vágytam, hogy a stílusom kifinomult és laza legyen, egy jó nagy adag kreativitással és egy csipet szexiséggel. Arra, hogy egyedi legyek, de közben kövessem a trendeket és minden ruhadarabom tökéletesen passzoljon hozzám. Nos azt hiszem nagy fába vágtam a fejszémet, de ahhoz jó úton haladjak kezdjük az alapoktól.

Mit is jelent a stílus? A szó tágabb értelmében, bármely művészeti ágba tartozó műalkotás művészi formanyelvét stílusnak nevezzük. Lehet átfogó jelentésű, mint korstílus és lehet szűkebb értelmezése az egyéni kifejezésmód kapcsán (viselkedésmód, cselekvésmód vagy öltözködési mód :D) Az hiszem maradjunk az egyén szintjén, a  stílust befolyásolja a közlő egyénisége, lelki állapota, a közlő és a hallgató viszonya. A közlést folytatónak oly módon kell megfogalmaznia mondanivalóját, hogy a szándéka hatást tegyen a befogadóra. Ez az én értelmezésben annyit jelent, hogy reggel sikerül úgy megálmodnom az aznapi szettemet, hogy egyből  bókok tömkelegét váltja ki a szerelmemből, esetleg munkatársaimból és az utcán is megjutalmaznak egy-két elismerő pillantással. Bár az utóbbit soha nem veszem észre, mert ehhez még nincs elég önbizalmam, de a tökéletes stílussal reményeim szerint jön majd ez is.5059b3c798005.jpg

Nos most, hogy már tudom, mit is jelent a stílus és azt, hogy az öltözködés is egy nyelv, a divat pedig művészet, nincs más dolgom, hogy felkutassam a legjobb eszközöket, ebben az esetben a tökéletes cipőket, ékszereket, örök érvényű ruhadarabokat.

 Azt tudni kell rólam, hogy bár nagyon tetszenek a hazai tervezők ruhái és rajongom a "Nagyokért" , de sajnos nekem nincs annyi anyagi forrásom, hogy sok ilyen darabot szerezhessek be, bár azért egy kettőre  én is összespóroltam a rávalót az évek során. A legtöbb ruhadarabom az elérhető árkategóriájú márkáktól van és persze  turkálókból, mert ott lehet csak igazi kincseket találni és jó esetben nem jön velem olyan sűrűn szembe az utcán, meg ugye ott vannak a Glamour  napok, de ezekről a tippekről többet olvashatsz egy  a korábbi posztomban (itt).

Megvannak az alapok, megvannak a keretek és egy két hasznos trükk, szóval vágjunk bele, íme 9 lépés, hogy hogyan találjuk meg a saját stílusunkat.

  1.  Állítsd össze a saját inspirációs albumodat, gyűjtsd össze a neked tetsző outfiteket és egy idő után ráérzel, hogy mi is az, amit keresel. Ehhez nagy segítség a Pinterest és a Polyvore.
  2.  Miután megvannak a kedvenc fotók, próbáld meg őket jellemezni, pl. romatikus, bohém, letisztult, ezzel is körvonalazva a leendő stílus jegyeidet.
  3. Ha úgy érzed, ma tökéletes a szetted, lőj egy fotót, ezzel is inspirálva magadat, hogy mindennap hűha legyen a kinézeted. :)
  4. Válassz egy-két igazán csak rád jellemző darabot, amely legjobban leírja, hogy ki vagy te. :) Gondolj csak a Szex és NewYorkra, megszámlálhatatlan olyan ruhadarab és kiegészítő szerepel benne, amelyből egyből asszociálhatsz a tulajdonosára pl. Manolo cípők vagy Carrie nyaklánc.5059b3c1abeb4.jpg
  5. Nézz be a szekrényedbe és számold meg hány hasonló ruhadarabod van. Ha tele vagy csíkos pólókkal, akkor valószínűleg ebben érzed jól magadat, így máris van egy olyan darab, ami a stílusod része. De azért vegyél fel néha mást is. :D
  6. Ha már a szekrényben vagy, nézd meg azokat a darabokat is, amelyek teljesen elütnek a többi darabtól és ha ezeket még soha nem vetted fel, vagy csak egyszer, akkor vedd ki szépen és  add el vagy ajándékozd el, mert csak a helyet foglalja és megbontja az egységet.
  7. Sajnos azt is be kell látni, hogy hiába tetszenek stílusok, összeállítások, ha az alakunkhoz nem illenek. Rengeteg segítség van már arra, hogy hogyan válassz az alakodnak megfelelő ruhát, szóval érdemes ezeket az ajánlásokat figyelembe venni, hogy biztosan sikert arassunk.
  8. A stílust nem csak a ruhák és a kiegészítők határozzák meg, hanem a smink, a frizura, a kisugárzás és a lelki állapot. Nos egy jó frizura a legrosszabb helyzetet is feldobja, de egy új, tökéletesen passzoló rúzs is mosolyt varázsol az arcunkra, legalábbis az enyémre biztosan.
  9. Az utolsó és legfontosabb, hogy bízz az ösztöneidben, mert végső soron imádhatjuk Rihanna kicsit már botrányosba hajló kinézetét, amikor mi mélyen legbelül a klasszikus fazonokat kedveljük.

    +1 És az elmaradhatatlan plusz egy tipp: Én készítettem a saját inspirációs albumom alapján egy táblázatot és minden ruhámat, ami nem felelt meg a táblázatban leírtaknak, azokat kiraktam a szekrényből. És a shopping túrák alkalmával is csak olyan dolgokat veszek, amelyek szereplenek a listán. Bár hosszú időbe fog telni, de ha lista végére érek, végre meglesz az áhított stílusos gardrób, kis szerencsével egy cseppnyi önbizalommal fűszerezve.

Csodás hétvégét!

E.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Jegyesfotózás, avagy a nagy nap főpróbája

Az esküvői előkészületek elengedhetetlen része a jegyes fotózás, hogy egy kicsit ráhangolódjunk az esküvői fotózásra. Illetve az olyan párok, mint mi, akik legutóbb az érettségi tabló fotózásán találkozott komolyabb fotóssal és azt a fotósorozatot nem említeném a sikertörténetek között, nekünk pláne szükségünk volt a gyakorlásra. :)

e_l_esession_web-26.jpg

Szóval vagyunk mi, a jegyespár, akit soha nem fotózott profi, pláne nem együtt, meg egy jó adag aggódás a kinézete miatt és van egy nagyon jó fej fotós, Cserkúti Tomi , aki próbálja ezt bennünk feloldani. Nagyon klassz kis helyszínt találtunk végül, na jó Tomi találta ki, így a Római parton kötöttünk ki és azt hiszem igazán jó volt a hangulata a kis hármasunknak. Mondjuk elég nehéz volt röhögés nélkül kibírni a csókold, csókold meg jobban, tedd át a kezed, ne azt, a másikat, nem is azt a harmadikat kezdetű instrukciókat, de azért sikerült igazán érzelmes pillanatokat is megélni :)

e_l_esession_web-21.jpg

Szóval a fotók csodásak, Tomi nagyon profi, nagyon kedves, abszolút nyitott és csak irigyelni tudom, hogy ilyen jó szeme van, hogy azt is meglátja, ami mások számára láthatatlan.

Köszönjük és a fotózás óta végre igazán vőlegénynek és menyasszonynak érezzük magunkat :)

Csodás hosszú hétvégét!

E

A további képeinket pedig itt láthatjátok.

Mentés

Mentés

10 reggeli szokás, amely megváltoztatja az életedet, de a napodat biztosan

A reggeli történések nagyban befolyásolják, hogy a napunk nagyon jó lesz vagy éppen szörnyű. Íme 10 tipp, ami garantáltan segít abban, hogy csodás napod legyen.

558be3ab210c8001908500be0e41a5b0.jpg

1.Kelj egy kicsit korábban!

Tudom, hogy reggelente ez a világ legnehezebb feladata ha nem vagy tipikus hajnali pacsirta, de egy kis reggeli extra idő magadra csodákra képes.

2. Igyál egy pohár citromos meleg vizet!

Segít a reggeli hidratálásban és beindítja a testedet....nem részletezem, szerintem érted mire gondolok :)

3. Egészítsd ki a fogmosást!

Érdemes a fogköztisztító és nyelvkaparó használatának bevezetése, hogy a reggeli szájszag ne ronthassa el a romantikus pillanatokat

4.Éljen a reggeli nyújtás!

Nincs is annál jobb, mint az éjszaka megmacskásodott testünket néhány könnyed nyújtógyakorlattal átmozgatni és máris frissebbek vagyunk, pedig még meg sem ittuk az első kávét :)

5. Had szóljon!

Kapcsold be a kedvenc számodat reggel és táncold át a lakást, garantáltan vigyorogni fogsz utána.

6. Dörzsöld meg!

Ha reggelente egy zuhany is belefér, akkor dörzsöld át magad egy jó kis testradírral, vagy ha a vízre már nem jut idő dörzsöld át magad egy testkefével, ezzel is felpezsdítve a vérkeringésedet és egész nap ragyogó lesz a bőröd.

25e35df8b17968b8682e4b96f4187e6b.jpg7. A turmixok ideje

Ha szereted a turmixokat, smoothiekat, ne habozz egyet összedobni magadnak, mert gyorsan megvan és igazi vitaminbomba reggelire. De aki inkább egy jó rántotta híve, én azt sem beszélem le :)

8. Meditálj néhány percet

Ha van lehetőséged, vonulj félre egy csendes sarokba, hunyd le a szemed és gondold végig a napodat és készülj fel a kihívásokra. Ha pedig csak nem tudod mit vegyél fel, abban is segíteni fog :)

9. Mosolyogj!

Reggelente a tükör előtt mosolyogj 30másodpercig  és meglátod, hogy  te tudod a legjobban felvidítani magadat.

10.Írd fel!

Szedd össze a három legfontosabb dolgot, amit aznap mindenképpen el kell intézned, így már előre meglesz az iránymutatás az aznapi célokról és ha ezeken kívül másra már nem jut időd, akkor sem leszel frusztrált.

+1 Ha pedig a kedvesed hajlandó néha az ágyba hozni a reggeli kávét/teát akkor pedig garantáltan csodás lesz az aznap.

Szépséges reggelt :)

E.

Képek forrása: Pinterest

Mentés

Önmegvalósítás/Énmegvalósítás

Az, hogy az ember lánya önmegvalósítson vagy ha már tegeződik magával, akkor énmegvalósítson, nos az nem egy laza shoppingtúra, ahol minden álomruha tökéletesen áll, mindenhol 70%-os leértékelés van és mindennek a végén még egy duplacsokis tripplahabos sütit is be lehet tolni mindenféle következmény nélkül. Ez inkább kőkemény harc, mint amikor kinézett ruhadarabból már csak egy van a méretedben, de ketten vagytok rá.....

Sokat elmélkedtem ebben a témakörben és rájöttem, hogy amit eddig csináltam önmegvalósítás címen, az egy nagy nulla. Túlságosan is engedékeny voltam magammal és csak hagytam, hogy úgy ellegyek a világban, mert eddig is volt valahogy és ezután is lesz. De ettől csak állandóan fáradt vagyok, motiválatlan és inkább csendben sídogálok a sarokban, mert még mindig nem férek bele a "vékony" farmerba. Folyton azon kesergek, hogy nem csinálok semmit és mindenről lemaradok, de ha valami újat kellene kipróbálni, akkor rettegek mint nyuszi a reflektorban. Az első igazi bátor tettem ez a blog, de ezt is tudnám jobban csinálni, de soha nem tudtam 100%-ot adni, pedig képes lennék rá, csak mindig megrekedek még jóval a határaimon belül. Pedig mind tudjuk, hogy az igazán nagy csodák a komfortzónánkon kívül esnek.

Ezért ma ünnepélyesen megfogadom, hogy nem rinyálok tovább és nem keresek tovább kifogásokat. Belesétálok az álmaiba és azt teszem, amit már rég kellet volna, az leszek, aki lenni akarok, kerüljön ez bármennyi munkába.

De ki is akarok lenni?

  • Olyan gyerek, akire a szülők mindig büszkék lehetnekcda42a3dd1f3973f5ccf25e3ba8398b5.jpg
  • Jó testvér, akire bármikor számíthatnak
  • Legjobb barát, bárkinek aki számára én is fontos vagyok
  • Jó gazdi, akié a világ legboldogabb cicája  (és majd kutyája)
  • Olyan munkaerő, aki megbízható és lelkesedéssel tudja ellátni a feladatait
  • Aktivista, akit a saját sorsán kívül más is érdekel
  • A bombanő, aki ha belép egy szobába, akkor megáll az élet
  • Jó feleség, tudjátok aki séf a konyhában, barát és szerető egy személyben, támasz és vigasz, ha kell
  • És igen, jó anya is, de addig még sok dolgot kell véghez vinnem, hogy olyan értékeket adhassak amivel remélhetőleg még jobban fog nekik menni, mint nekem.

e71f11a628bf9ccf847cafdde3ee7430.jpg

Nos, most hogy letisztult a lista, ideje elkezdeni kipipálni a pontokat. De hogy mindezt, hogyan fogom elérni azt még magam sem tudom. Csak azt, hogy rengeteget kell majd dolgoznom és nem szabad feladni, ha kudarc ér. Eldöntöttem, hogy nem fogok tovább görcsölni azon, hogy mások szerint mit és hogyan kellene csinálnom, vagyis mások mit és hogyan csinálnak és nekem is úgy kellene. Muszáj lesz lehetetlen és félelmetes helyzetekbe sodornom magamat, úgyhogy végre én megyek ki a pizzáért, vagy elmegyek ahhoz a kozmetikushoz, ahová már rég szeretnék, csak gyáva vagyok bejelentkezni :) És igenis örülni fogok annak, hogy esik az eső, mert ha nem örülök, akkor is fog.

Bár most pont süt a nap, úgyhogy egy gonddal kevesebb :)

 

Csodálatos önmegvalósítást!

E.

Képek forrása: Pinterest

A föld napja

A föld napja alkalmából engedjétek meg nekem hogy egy poszt erejéig a környezetvédelemmel foglalkozzak, mert egy apró lépés is elég ahhoz, hogy sokat tegyünk a föld jövőéért és a környezetünkért.

Már nagyon régóta igyekszem szelektíven gyűjteni a hulladékot és igyekszem úgy vásárolni, hogy minél kevesebb csomagolóanyagot használjak fel, bár még közel sem vagyok mester szinten, de nagyon igyekszem. Majdnem minden háznál van szelektív hulladékgyűjtő, de rövid sétatávolságra biztosan, úgyhogy ne habozzunk a papírt, a műanyagot, az üveget külön gyűjteni. Mivel lakásban élek, a komposztálásra egyelőre nincs lehetőségem, de ha egyszer lesz egy kicsi keretem, biztosan ebbe is belevágok. A bevásárlásnál mindig van nálam egy textil táska, hogy ne kellejen műanyag zacskót venni. Olyan trendi kis vászontatyókat lehet már kapni, úgyhogy tessék mindenkinek beszerezni egyet. 

fold_napja.jpg

Szerencsére egyre több kezdeményezés van, hogy az elhasznált ruhákat se a szemétbe kelljen dobni, hanem mint pl.a H&M, ők  is ruhagyűjtésbe kezdtek az üzleteikben, ezzel is csökkentve a környezetre háruló terhet. Ha a ruháid még nagyon jó állapotúak, csak már meguntad őket, de más számára még kincs lehet, akkor érdemes a barátnőkkel egy ruhacsere partyt tartani, vagy elajándékozni olyanoknak, akiknek szükségük lehet rá.

A vízfogyasztás szempontjából van még mit tanulnom, mert borzasztó mosogató vagyok, de az IKEA-ban már kinéztem egy mosogatótálat és megpróbálom kevesebb vízben és hatékonyabban elmosogatni a szennyes edényeket.

A mosógépemen van víztakarékos program, így ha nem élet halál kérdése, hogy gyorsan kimossak, akkor mindig ezt a programot választom.

A villanykörtéket lassan mind lecseréljük takarékos izzókra, ezzel nem csak a környezeti terheket csökkentjük, hanem a villanyszámlánkat is. Továbbá, ha le kell cserélni valamilyen háztartási eszközt, akkor a lehetőségeinkhez mérten az legenergiatakarékosabb készüléket választjuk.

Sajnos a tisztítószereket még nem sikerült lecserélnem, de tervben van, hogy környezetbarát megoldásokra váltok, illetve bevetem a titkos házi praktikákat, mint a citromlé és az ecet :)

És ami következő projektem, hogy beszerzek egy kis virágládát és ültetek néhány növényt, így nem csak barátságosabb lesz az erkély, de a levegő megtisztulásában is lesz egy icipici szerepem.

Szóval ne habozzatok akár csak egy kis lépést tenni a tisztább földért, mert csak ez az egy otthonunk van, tegyünk érte!

Boldog Föld Napját!

E.

Kép forrás: Pinterest

Mentés

Mentés

Mit viseljünk egy esküvőn, ha vendégek vagyunk

Eléggé rá vagyok pörögve az esküvő témára, de mivel nem csak a saját esküvőnkre vagyunk hivatalosak idén nyáron, ezért annak jártam most utána, hogy mit illik vendégként viselni egy esküvőn. Ha a meghívón nincs külön "Dress Code", akkor nem szerepel túl sok minden a tiltólistán.

Amiket nem szabad

Először is a teljesen fehér ruhát felejtsük el, hagyjuk meg a menyasszonynak ezt a kiváltságot. A teljesen fekete ruhával is ez a helyzet, mert elvégre nem gyászolni, hanem ünnepelni megyünk, de más színekkel viszont nyugodtan kombinálhatjuk.

A nagyon kihívó ruhákat is kerüljük, mint a mély dekoltázs, vagy nagyon mini szoknya,  koncentráljunk a finom részletekre és az összhangra.

A farmer és a slampos megjelenés szóba sem jöhet, ha már elmegyünk egy esküvőre, tiszteljük meg az ifjú párt azzal, hogy a legszebb formánkat hozzuk :)

És amiket szabad

Pasztel színek

A finom pasztel színek jól passzolnak a nyári esküvőkhöz, üde és vidám megjelenést kölcsönöznek. Lehet kosztüm, vagy ruha, a lényeg, hogy passzoljon az alkatunkhoz és érezzük benne jól magunkat, mert nagy valószínűséggel egész este enni/inni fogunk és hajnalig táncolni. pasztel.jpg

Élénk színek

Választhatunk élénkebb színeket, de ha ezek mellett tesszük le a voksunkat, maradjunk az egyszerűbb szabásvonalaknál, mert lássuk be a kevesebb több.

eoteljesszinek.jpg

 Ha valaki nem az a lábmutogatós típus, az bevetheti a maxiruha kényelmét, de nadrágot is húzhat, mert abból is bőven akad elegáns választás.

Hosszú fazon

hosszu.jpg

Nadrágos

nadrag.jpg

A dögösen gömbölyded, teltkarcsú hölgyeknek is hoztam pár ötletet :)

teltkarcsu.jpg

Az urak se maradjanak ki :) Sajnos van egy rossz hírem, igen, az ing a minimum amit illik felvenni, de a nyakkendőnek és a zakónak is bele kell férni egy napra. És uraim, hagyják, hogy a kedves olyan színű inget és nyakkendőt adjon magukra, ami passzol az ő ruhájához, mert az összetartozás fontos, meg a közös fotókon is jól kell ám kinézni :)

urak.jpg

És végül a kedvenceim, a csodás kiegészítők, illetve a rafinált ruhabetétek, kivágások.

reszletek.jpg

Hölgyeim, ha magas sarkú mellett döntünk, azért készüljünk egy kényelmes, lapos cipővel is, nehogy ez állja útját az egész estés táncnak.

Jó készülődést :)

E

Képek forrása: Pinterest

Barátok/Barátnők

baratsag.jpgA családunkon kívül mindenki számára nagyon fontosak a barátok/barátnők. Amíg gyerekek vagyunk, könnyen barátkozunk, de ahogy haladunk az úton,  csak kevés ember az, aki igazán hozzánk tartozik. Sokáig azt gondoltam, hogy egy párkapcsolatot sokkal nehezebb menedzselni, mint egy barátságot, de most már tudom, hogy ezekért a kapcsolatokért is ugyan úgy meg kell dolgozni. Mivel több városban is éltem már, így a barátok is szétszórva élnek, ki közelebb, ki messzebb. A távolság és a mindennapi mókuskerék megnehezíti a kapcsolatok fenntartását, de esküszöm én nagyon igyekszem. A legtöbb barátommal a gimiben és az egyetemen ismerkedtem meg és nagyon ragaszkodom hozzájuk, az Ő nevükben ugyan nem nyilatkozhatok, így nem tudom biztosan, hogy az érzés kölcsönös, de egytől egyig mind nagyon fontosak a számomra, mert annyi jó dolgot kaptam már az életemben tőlük, hogy semmi nincs, ami ezt elronthatná.

Igen ám, de mi lenne, ha ők nem lennének, egy felnőtt ember, jelen esetemben egy nő, hol tud barátokat találni. A munkahely esetemben egy szerencsés színtér volt, mert jó pár barátra leltem, de azért ennek is megvolt a kockázata és rosszul is elsülhetett volna, mert ugyan azon a területen dolgozni és barátkozni, hát számos konfliktus melegágya lehet.

A legújabb tapasztalatom szerint pedig, a párkapcsolat férfi tagjának baráti társasága, vagyis a baráti társaság barátnői is válhatnak jó barátokká.

De érdemes nyitott szemmel járni és befogadónak lenni, mert nem csak a Nagy Ő, hanem egy jó barát is szembe jöhet velünk.

Szép hétvégét!

E.

Kép forrása: http://www.joahbrown.com/

 

 

Mentés

Overál, ami mindet visz

Közeledik a jó idő, egyre gyakrabban simogat meg egy meleg szellő és egyre inkább közelednek a Glamour napok, ezért hoztam egy újabb összeállítást a listámon szereplő kötelezően beszerzendő darabról, az overálról. Imádom ezt a ruhadarabot, nagyban megkönnyíti a reggeli készülődést, mert felhúzom és kész :) Mondjuk a női mosdóban tett látogatásokat egy kicsit megnehezíti, de valamit valamiért. Legyen hosszú, vagy rövid, nem számít, a lényeg, hogy kell :)

1.jpg

picmonkey_collage_1.jpg

Képek forrása: Pinterest

Mentés

Az áhított tütü

Amikor először vettem fel tütüt 6 éves voltam és az első balett órámra készültem. Nos akkor nem gondoltam volna, hogy újra vágyni fogok erre a ruhadarabra. De aztán jött a Szex és New York a főcímében az ikonikussá vált tüll szoknyával és azóta szerepel a shopping listámon, csak még nem találtam meg az igazit:)

Képek forrása: Pinterest

süti beállítások módosítása